A politikus Aleksandar Vucic szerb államfővel közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az európai uniós országok geopolitikai érdekeit is az szolgálná a legjobban, ha a Nyugat-Balkán az EU részévé válna. Véleménye szerint mind a hat szóban forgó ország - Szerbia, Koszovó, Észak-Macedónia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina és Albánia - helye az Európai Unióban van.
Angela Merkel Belgrádból az albán fővárosba, Tiranába utazik, ahol kedden a nyugat-balkáni térség vezetőivel a régiós együttműködésekről tárgyal - írja az MTI.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre