Az ügyészség befolyással üzérkedéssel gyanúsította meg csütörtök este Fillont, és felkérte a vizsgálóbírókat, hogy vizsgálják ki az ajándékozás körülményeit - írta az MTI.
A Le Journal du Dimanche (JDD) című hetilap vasárnap azt írta, hogy egy ismeretlen mecénás február 20-án 13 ezer euró értékben vásárolt Fillonnak két luxusöltönyt. A lap szerint a mecénás csekkel fizette ki a két öltönyt, de korábban ugyanennél a luxusmárkánál, az Arnysnál 35 ezer euró készpénzt hagyott Fillon ajándékaiért. Az elmúlt öt évben 48 ezer euróért vásárolt az ismeretlen barát személyre szabott ajándékokat ugyanebből a márkából a konzervatív politikusnak.
Kapcsolódó
A nemzetgyűlési képviselőknek minden 150 euró érték feletti adományt és ajándékot be kell jelenteniük az alsóház etikai felelősének, az öltönyökkel kapcsolatban Fillon ezt nem tette meg.
A Le Monde értesülése szerint az Arnys székházában végzett házkutatást során a nyomozók olyan bizonyítékokat találtak, amelyek alapján azonosították a mecénást, aki a JDD-nek azt mondta "Francois Fillon kérésére fizetett. Anélkül egyébként, hogy azóta a legkevesebb köszönetet kapta volna érte".
A Le Monde a Franciaország és afrikai országok közötti hálózat egyik fő támaszaként mutatta be az ügyvédet, aki Dakarban született. Robert Bourgi két jobboldali államfőt, Jacques Chiracot és Nicolas Sarkozyt is tanácsadóként segítette az afrikai kapcsolatokban. Az előbbinek minisztere, az utóbbinak miniszterelnöke volt Francois Fillon.
A francia sajtóban többen is gyanították, hogy Robert Bourgi lehet a rejtélyes mecénás, de az ügyvéd a Le Canard enchainé című szatirikus lapnak "megesküdött", hogy nem ő a nagyvonalú barát, jóllehet elismerte, hogy találkozott a JDD újságírójával.
Robert Bourgi régóta ismeri Francois Fillont, a Le Monde szerint az ügyvéd szervezte meg az elnökjelölt szenegáli és Elefántcsont-parti látogatását 2013-ban.
A nyomozók most arra keresik a választ, hogy a luxusöltönyök adományozása tekinthető-e személyes ajándéknak vagy pedig befolyással üzérkedés történt.
Francois Fillon ellen kedden indult meg az eljárás a felesége és a gyerekei feltételezett fiktív parlamenti alkalmazása miatt indított vizsgálat keretében, amelyet kiterjesztettek a luxusöltönyökre.
A jobboldal novemberi jelöltállító előválasztásán közel 5 milliós részvétel mellett elsöprő győzelmet aratott, és januárban még favoritnak számító Fillon a harmadik helyre csúszott vissza a felmérésekben, s a jelenlegi állás szerint nincs esélye bejutni az elnökválasztás második fordulójába, ahol várhatóan Emmanuel Macron, a szocialista kormányzat korábbi, később saját mozgalmat alapító, centrista gazdasági minisztere és Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke mérkőzik majd meg egymással, s várhatóan Macron kerül majd ki győztesként a megmérettetésből.
(Képünk illusztráció.)
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt