A nagy üzletláncokra kivetett különadó káros hatással lenne a vállalkozói környezetre - idézte a pozsonyi Új Szó az Iness gazdaságkutató intézet figyelmeztetését.
A radikális jobboldali Szlovák Nemzeti Párt (SNS) képviselőinek javaslata szerint jövő év elejétől 2,5 százalékos különadót vetnének ki az üzletláncok élelmiszer-eladásból származó nettó forgalmára.
Kapcsolódó
A különadó csak azokra a kiskercégekre vonatkozna, amelyeknek legalább két különböző járásban vannak üzleteik és a forgalmuk legalább tíz százalékát az élelmiszerek adják. A javaslat elfogadása esetén nőnének az árak és az áruházaknak kevesebb forrásuk marad a a bérek növelésére - mondta Martin Vlachynsky, az Iness elemzője, aki szerint nem szabad megfeledkezi arról sem, hogy az üzletláncok regionális szinten a legnagyobb munkáltatók közé tartoznak.
Az SNS kezében lévő földművelésügyi tárca ugyanakkor kiáll az új adó mellett. Azt állítják, hogy az abból befolyt összeget visszaforgatnák az agráriumba és az élelmiszeriparba. A tárca számításai szerint jövőre több mint 150 millió euró (mintegy 48,3 milliárd forint) folyhatna be az új adóból az államkasszába.
A fotó forrása: Kummer János/Napi
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben