Holnap már nem kell bemenniük a munkahelyükre. A Háda vezetése állítólag azzal indokolta az elbocsátásokat, hogy nem tud munkát adni a dolgozóinak a koronavírus okozta válságra hivatkozva - számolt be az ATV Híradója.
Azt nem tartjuk azonban helytállónak, hogy egy olyan cég, ami az elmúlt években a munkahely-teremtő támogatásból állami forrásból részesült, az egyik napról a másikra engedi el ilyen válságos időben a munkavállalókat - mondta Legény Zsolt, a helyi MSZP alelnöke.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak