Férjem sokat adott a véleményemre, rengeteg forgatókönyvvel és filmtervvel kapcsolatban kérte ki a véleményemet, néztük át együtt, ötleteltünk. Az együtt töltött évek alatt nagyon sokat tanultam tőle, és ezt most szeretném kamatoztatni. Számos forgatókönyvötlet van az asztalomon, sokat még maga Andy hagyott hátra, (...), így az sem elképzelhetetlen, hogy a nyomába lépjek és kipróbáljam magam producerként is - mondta a napilapnak Vajna Tímea, aki jelenleg Los Angelesben tartózkodik.
Az özvegy a hazai filmesekre is gondol: első, konzulensi munkájában Aspy Tom A pillanat című filmjének igyekszik reklámot csinálni a tengerentúlon. A kis költségvetésű film a decemberi International Golden Film Awardon három jelölést is szerzett.
Vajna Tímea a tervek szerint decemberben egy rövid időre visszatér Budapestre, de után januárban egy évre biztosan elhagyja az országot: új lakást keres és Los Angelesbe költözik.
A 75 évesen, idén januárban elhunyt Andy Vajna cégbirodalmát a hírek szerint özvegye örökölheti, de kérdéses, hogy mihez fér majd hozzá a hagyatékból.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram