A tesztelést követően az eBanking bevezetése a lakossági ügyfeleink számára több hullámban történik: az átállás ma este indul és év végéig fejeződik be.
Az első hullámban érintett ügyfeleket számos módon és több csatornán értesítettük előzetesen: tájékoztató információkkal hívtuk fel a figyelmet a változásra a honlapon és a bank Facebook oldalán, az atm-eken futó bannerekben, elektronikus hírlevelekben, internetbanki üzenetekben, sms-ben, számlakivonatokon, valamint postai levélben is - adta hírül a bank.
Az ügyfelek első körös integrálása alatt az új, és a korábbi internetbankos felület, valamint a mobilapplikáció sem lesz elérhető szombat este 21 óra és vasárnap hajnali 1 óra között.
A bankkártyák használatát nem érinti a hétvégi integrálás.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram