Május 8-tól kijövünk a nulladik számmal, a parlament előtti tüntetésen 20 ezer példányt árulunk majd, kézből. Május 18-tól pedig hetilapként, Magyar Hang néven élünk tovább - mondta a portálnak György Zsombor, a Magyar Nemzet utolsó főszerkesztő-helyettese.
Épp most jövök a Magyar Postától, megegyeztünk, május 18-tól előfizetéssel szállítják az olvasókhoz, ennek díja 450 forint lesz. Az utcai áruspéldány pedig 500-ba kerül, péntekenként jelenünk majd meg - mondta György Zsombor.
Kapcsolódó
A törzscsapat 20-25 emberből áll majd, külsősökkel is számolnak, de mindenki a Magyar Nemzet volt munkatársa. Olyan ismertebb nevek is velük tartanak, mint Torkos Matild, Szerető Szabolcs, Lukács Csaba, Puzsér Róbert és Marabu. Első időszakban mindenki társadalmi munkában dolgozik majd a 24 oldalas újságon. Tematikája hasonló lesz, mint az az egykori szombatonként megjelenő Magyar Nemzet Magazinnak, kicsit több közélettel és politikával.
Hozzátette, tudja, hogy sokaknak ez az összeg magas, de ennél olcsóbban nem lehet megoldani a megjelenést. Nem áll mellettük sem befektető sem hirdető, az előfizetők tartják majd életben őket. A lapot az előző szamizdat számhoz hasonlóan Pozsonyban nyomják, mert Magyarországon nem találtak olyan céget, aki az ellehetetlenült piacon vállalta volna. Az online felületük él már, www.magyarhang.org-ként lehet őket megtalálni.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben