Mára Japán lett a legjelentősebb zöldmezős ázsiai beruházó Magyarországon. Mintegy 150 japán vállalat van jelen az országban, közülük 47 gyártókapacitással is rendelkezik, ezen cégek összesen 4,5 milliárd dollár befektetést valósítottak meg, és több mint 25 ezer embernek adnak munkát - mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az új, 8600 négyzetméteres üzemrész megépítése fontos állomása a vállalat 4,3 milliárd forint értékű fejlesztési és bővítési projektjének. Ezzel a raktározási és gyártókapacitás kétszeresére nőtt, amelyet a megrendelések emelkedése indokolt. Az új egységben folyamatosan történik a gépsorok telepítése - fogalmazott Hino Noboru, a Mitsuba-csoport elnök-vezérigazgatója.
A salgótarjáni Mitsuba Automotive Systems of Europe Autóalkatrész Gyártó Kft.-nél jelenleg 370-en dolgoznak. A beruházás tavaly októberi megkezdése óta már 90 új munkahely létesült, a projekt befejezésekor, 2017 végére várhatóan a 150 főt is eléri az új dolgozók létszáma.
A Mitsuba 2001-ben zöldmezős beruházásként hozta létre salgótarjáni gyárát. A kft. alapvetően az európai piacra gyárt és értékesít ablaktörlő és mosó berendezéseket, valamint kényelmi berendezéseket, így elektromos ablakemelőt, kormány szervo-motorokat, elektromos kürtöket. Az export aránya meghaladja a 90 százalékot. A cég partnerei között van a Magyar Suzuki és az Audi győri gyára is, beszállítói között jelentős arányt képviselnek a magyar cégek. A társaság Salgótarján meghatározó munkáltatója.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt