A hivatal idén idított új tudományfinanszírozási programot, amelyben azokat a munkájukat Magyarországon végző jelentős nemzetközi hatású, kiemelkedő eredményeket elért kutatókat díjazták, akik tudományos közleményükkel a szakterületük felső 5 százalékába tartozó idézettséget értek el a megjelenést követő két éven belül - adták hírül.
A 2017-ben először meghirdetett felhívás két értékelési fordulójában 52 kutatócsoport nyert el összesen egymilliárd forint támogatást.
A felhívásra olyan magyarországi kutatóhellyel rendelkező, és kutatásaikat jelentős részben Magyarországon végző kutatók és kutatócsoportjaik pályázhattak, akik 2014. január 1. után tettek közzé eredeti kutatási eredményeket.
Az NKFI jövőre is tervezi a felhívás megjelentetését, amelyre a most forráshiány miatt elutasított pályázók ismételten benyújthatják pályázatukat.
A felhívás tematikus megkötés nélkül minden tudományterületről megpályázható volt, a benyújtott pályázatok többsége a matematikai, fizikai, kémiai és mérnöki tudományok, valamint az orvosi és biológiai tudományok területéről érkezett.
Képünk illusztráció.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak