A Csongrád megyei napilapnak Nagy Sándor, a Démász szakszervezet elnöke elmondta, a bértárgyalásokon közel jutottak az egyezséghez, de a béremelés módját nem sikerült tisztázniuk a menedzsmenttel. Hozzátette, a vezérigazgató ultimátuma szerint vagy elfogadják az ajánlatát, vagy sztrájkolnak a dolgozók.
A szakszervezet bejelentette a sztrájkkészültséget, de a munkabeszüntetés kezdetét még nem tűzték ki, előbb meg kell állapodni a még elégséges szolgáltatás mértékéről. Az elnök közölte, úgy akarnak sztrájkolni, hogy a lakosság minél kevesebbet érezzen belőle, de a céget anyagilag érzékenyen érintse.
Kapcsolódó
Nagy Sándor szerint a konfliktus több száz millió forintba kerülhet a munkaadónak, holott ha belemennek az eredeti megállapodásba, akkor az 40 millió forinttal jelentene nagyobb költséget.
Az áramszolgáltató kommunikációs csoportja közölte, a cég a folyamatban lévő egyeztetés miatt nem kíván nyilatkozni, ugyanakkor leszögezték, a menedzsment elkötelezett a mielőbbi megállapodás mellett.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj