Tudomásul kell venni azt, hogy az omikron ellen a három oltás abszolút megvéd attól, hogy súlyos állapotba, netán intenzív osztályra vagy lélegeztetőgépre kerüljünk - jelentette ki a köztévé szombat reggeli műsorában a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa, Szlávik János.
Szlávik János arról beszélt, hogy Magyarországon az intenzív osztályokon döntő többségben oltatlanok fekszenek - írja az MTI.
A negyedik oltásról azt mondta, már zajlik a kidolgozása annak, hogy pontosan kiknek javasolják, de ahol már bevezették, ott elsősorban a hatvan éven felülieknek, a krónikus betegeknek, a daganatos betegeknek és az immunhiányosoknak adják.
Közölte azt is, több embert képes megfertőzni a koronavírus omikron variánsa, de az eddigi tapasztalatok szerint enyhébb tünetekkel jár a betegség. Az omikron elsősorban felsőlégúti panaszokat okoz: krákogással, torokfájással, náthával és ízületi fájdalommal jár a fertőzés, míg a tüdőt kevésbé terheli. Sokkal többször találkoznak a szakemberek teljesen tünetmentes fertőzöttekkel is, mint a korábbi variánsok esetében - tette hozzá.
Az oltások hatékonysága elsősorban abból látszik, hogy az oltottaknál általában enyhe a betegség lefolyása, viszont az omikron továbbra is veszélyes azokra, akik egyáltalán nincsenek beoltva - hívta fel a figyelmet Szlávik János.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben