A K&H Bank adatai szerint rekordmértékű, 31 százalékos növekedést ért el az első félévben a Széchenyi pihenő (Szép) kártya felhasználása a tavalyihoz képest: az élelmiszer-vásárlás, az alszámlák közötti átjárhatóság és az elfogadóhelyek számának bővülése járult hozzá leginkább a kártyák intenzív használatához, a forgalom így megközelítette 15 milliárd forintot.
A következő hónapokban is folytatódhat a növekedés, hiszen a nyári szabadságoknak köszönhetően júliusban és augusztusban a legnagyobb a kártyaforgalom, az alszámlák közötti átjárhatóság pedig december végéig marad - véli a bank.
Adataik szerint az alszámlák szerinti bontásban a szálláshely forgalma 78 százalékkal, a szabadidő 19 százalékkal, a vendéglátás pedig 18 százalékkal nőtt 2021 első félévéhez képest. A február 1-től július 1-ig terjedő időszakban élelmiszerek vásárlására a költések 26 százalékát fordították, ami azt mutatja, hogy a kártyabirtokosok jelentős része élt ezzel a lehetőséggel.
Az év végi egyenleghez képest mintegy 12 százalékkal kisebb összeg van a K&H kártyáin - közölte Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője.
Az MKB Bank adatai szerint idén az első félévben 20 százalékkal többet költöttek a Szép-kártyákról, mint az akkor költési rekordnak számító tavalyi azonos időszakban. A félévi költések 20,7 százaléka volt élelmiszer-vásárlás. Január-júniusban több mint 3500-zal emelkedett az MKB SZÉP Kártyát elfogadó helyek száma. Ebből azonban 1800 kizárólag élelmiszerek elfogadásra szerződött - írta a pénzintézet.
Az OTP Bank első félévi Szép-kártya forgalma 168,4 milliárd forintra nőtt, az előző évi 123,4 milliárd forintról. Júniusban 31,5 milliárd forint értékben költöttek a kártyabirtokosok, ez ugyan kissé elmarad a tavaly júniusi 33,6 milliárd forinttól.
Az alszámlák közül a legtöbbet a vendéglátásra költötték az első félévben: 106,8 milliárd forint volt a költések értéke, ezt követi a szálláshely 46 milliárd és a szabadidő 15,8 milliárd forinttal. A sorrend júniusban is ugyanez, a legtöbbet, 19,3 milliárdot a vendéglátás alszámlákról költötték el a kártyatulajdonosok - számolt be az OTP.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán