Az Energiaügyi Minisztérium (EM) Facebook-oldalán megjelent videóban az államtitkár azt mondta, hogy a családok rezsivédelme mellett a hazai vállalkozások versenyképességét is kiemelt ügynek tartja a kormány, ennek jegyében pedig már számos intézkedéssel javították az energiahelyzetüket.
Ehhez jön hozzá, hogy januártól a érdemben csökkentik villamos energia rendszerhasználati díjakat, ezzel együtt pedig több tízezer közepes- és nagyfogyasztó vállalat rezsiterheit.
Kapcsolódó
Az új díjszabásban kilowattóránként 4 forinttal lesz olcsóbb a rendszerhasználat, ami 23 százalékos tehercsökkenést jelent átlagosan a felhasznált mennyiségekre kalkulálva.
Az államtitkár azt is kiemelte, hogy emellett az energiakereskedőjükkel megkötött kereskedelmi szerződésük függvényében további árcsökkenést is tapasztalhatnak a vállalatok a tavalyi évhez képest. Ezen túlmenően pedig jelezték korábban, hogy célzottan ösztönzik a cégeket energiatárolók létesítésére, melyben rendszerhasználati és csatlakozási díjkedvezményekkel teszik érdekeltté a vállalkozásokat.
A régi napelemeseknek sem lesz könnyű, de igazán rossz idők jönnek a jövőre szerződőkre
Januártól a régi napelemeseknek jön a havi szaldó, míg az új beruházók már bruttó elszámolásba kényszerülnek. Hogy ez árban mérve mekkora változást fog hozni, azt a Villanyautosok.hu példák segítségével szemléltette.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben