Négyféle elismerést gyűjtött be a SPAR Magyarország a StarStore 2022 versenyen: az „Év kereskedője” megmérettetésen a kereskedelmi láncok versenyében a kiskereskedelmi lánc nyerte „Az Év Szupermarket Üzletlánca 2022” és „Az Év Közönségdíjas Üzletlánca 2022” díjakat, valamint jogosulttá vált az „Az Év Kiskereskedője – Retailer of the Year 2022” címek használatára. Emellett a tavaly mintegy 11 milliárd forintból felépített, 82 új munkahelyet jelentő kaposvári InterSPAR lett „Az Év Hipermarket Üzlete” 2022-ben.
„A SPAR számára rendkívül fontos a folyamatos megújulás, a változó vásárlói igényeknek megfelelő egyre magasabb színvonalú kiszolgálás és az innovatív, magas minőséget képviselő termékek fejlesztése. E törekvésünk ebben az évben is komoly megerősítést kapott, hiszen vállalatunk számos rangos szakmai díjat nyert el az elmúlt időszakban, amelyekre nagyon büszkék vagyunk” – nyilatkozta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője a díjakkal kapcsolatban.
A győzelmek mellett a gyártócégek szavazatai alapján idén a boltlánc a második helyen végzett a „Magyar Termékekért Kereskedelmi Versenyen”: Magyar Termék Nonprofit Kft. és a Trade Magazin által alapított elismerést Nagy István agrárminiszter, a tapolcai Business Days-en adta át Maczelka Márk kommunikációs vezetőnek. A díjjal azokat a kereskedelmi társaságokat tüntetik ki évről évre, akik a Magyar Termék védjegyhasználók szavazatai alapján a legtöbbet tették a hazai termékek értékesítéséért, népszerűsítéséért. 2021-ben és 2018-ban a SPAR Magyarország első helyezést ért el, 2019-ben ezüstérmet, 2020-ban pedig különdíjat vehetett át e verseny keretében a magyar termékek támogatásáért. Az értékelésnél nemcsak a Magyar Termék logós árucikkek forgalma számított, hanem a védjegyes termékek megjelenésére nyújtott felületek, valamint az e termékekkel kapcsolatos promóciók sikeressége, és nem utolsósorban az üzletlánc pályázata.
A SPAR Magyarország egészséges életmódhoz kapcsolódó termékfejlesztéseit idén Just Clear Fitness-Életmód Award díjjal jutalmazták, ahol az üzletlánc lett az Év egészségtudatos kereskedője 2022-ben.
Díjakkal elismert fenntarthatósági programok
A fenntarthatóság területén is több fontos elismerést kapott a SPAR. Az idei Effekt 2030 – A közösségi befektetések megmérettetésen a nagyvállalatok között - Jövő gazdasága kategóriában – a kiskereskedelmi lánc a társadalomért – a Hungaricool by SPAR és a Régiók Kincsei programok kapták a megosztott első helyezést. A kezdeményezés pedig elnyerte az idei közönségdíjat is. A projektről korábban itt írtunk részletesen, idén is várják a nevezőket, a további információkat a Hungaricool oldalán olvashatja el.
„A Fenntarthatóság Szimbóluma verseny célja, hogy olyan programokat helyezzen reflektorfénybe, amelyek segítséget nyújtanak egy fenntarthatóbb jövő eléréséhez. Idén a SPAR Ökokaland, animációs mesék a környezet-tudatosságról gyerekeknek című kezdeményezés mellett a vállalat folyamatosan bővülő környezettudatos termékeit és szolgáltatásait is díjazta a szakértő zsűri” – írta közleményében a cég.
A Magyarországon működő kis- és nagyvállalatok munkahelyi sokszínűségért, nyitottságért, elfogadásért első alkalommal meghirdetett Open Minded Companies Award versenyen a Megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása a SPAR Magyarországnál pályázat „special mention” elismerésben részesült.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)