Korábban a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Kecskemét közigazgatási területén elhelyezkedő az állami repülések céljára szolgáló kecskeméti repülőtér közös (katonai és polgári) felhasználású, polgári célú fejlesztése érdekében szükséges beruházásokkal kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyeket.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak