A Siófoki Járási Ügyészség kisebb értékre elkövetett sikkasztás vétsége és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat azzal a 45 éves nővel szemben, aki postásként nem fizette ki az utalványok alapján járó összegeket a jogosultaknak, hanem a címzettek aláírásait meghamisítva eltulajdonította a pénzeket - írja Horváth Szilárd megyei főügyész közleményében.
A postás 2010-től dolgozott kézbesítőként egy Siófok közeli településen, ahol feladatai közé tartozott az is, hogy az ügyfeleknek átadja készpénzben az utalványokon szereplő összegeket.
A nőnek 2019 januárjában anyagi nehézségei támadtak, ezért elhatározta, hogy a pénzküldeményeket eltulajdonítja oly módon, hogy a címzettek helyett aláírja az utalványokat és azokat így vezeti be a nyilvántartási iratok közé.
A vádlott 2019 januárja és májusa között összesen 11 alkalommal tette zsebre a kifizetendő pénzeket, a legkisebb összeg 1950 forint, míg a legnagyobb 48 941 forint volt. Összesen 175 091 forintot tulajdonított el, amiből 70 361 forintot megtérített, a fennmaradó összeget pedig a munkáltatója fizette meg helyette a jogosultaknak.
A vádlott cselekményeit próbára bocsátás hatálya alatt követte el, ezért az ügyészség vádiratában indítványozta, hogy a Siófoki Járásbíróság a korábbi intézkedést szüntesse meg és halmazati büntetésként felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki a vádlottal szemben - áll a főügyész közleményében.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben