Végleges döntés született arról, hogy két új közép-európai gyárába koncentrálja a termelést, s újabb beruházásokat valósít meg Magyarországon és Szlovákiában a British Vita Plc. – tudta meg a NAPI Gazdaság. A világ egyik legnagyobb, a londoni tőzsdén jegyzett bútoripari alapanyaggyártója, amely 21 országban immár több mint 15 ezer dolgozót foglalkoztat, a dél-európai térség, elsősorban a délszláv országok kiszolgálása érdekében további mintegy 8 milliárd forint értékű beruházást kíván végrehajtani Pakson. Ennek keretében egy nagy alapterületű logisztikai központot is kialakítanak. Az építkezés előkészítése várhatóan már jövőre elkezdődik. A British Vitánál elsősorban a folyamatosan növekvő kereslet miatt döntöttek az újabb beruházási programokról, amelyet Magyarországon két ütemben valósítanak meg. Bende Tibor, a Paksi Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a British Vita, amely a közelmúltban hozta létre magyar cégét, a Vitafoam Kft.-t, héthektáros területet vásárolt az ipari parkban. Bende megjegyezte, a beruházási program első üteme, amelynek keretében mintegy 2,2 milliárd forintos költséggel egy nyolcezer négyzetméteres gyártóbázist építenek, várhatóan még az idén befejeződik. Az új üzemben a jövő év elejétől 50 dolgozót foglalkoztatva elsősorban műanyagalapú bútoripari alapanyagot gyártanak. Információink szerint a British Vita hasonló volumenű fejlesztésekre készül Szlovákiában is, ahonnan többek között az északi, illetve a balti államokat, valamint Lengyelországot és Oroszországot szolgálják majd ki.