Az eredményt az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tette közzé a Közbeszerzési Értesítőben. Az M3-as autópályát Egerrel összekötő autóút kétszer két sávos lesz.
A nyílt tenderen elindult három további - és a közbeszerzéseken gyakran nyerő - cég is, de itt veszítettek. Ajánlatot adott tehát még a Swietelsky Építő Kft., a Duna Aszfalt Kft. és a Strabag Építő Kft. is.
A NIF múlt héten írta ki az M25-ös déli szakaszának kivitelezésére a közbeszerzést. Mint a Napi.hu beszámolt róla, ez a szakasz 14,6 kilométer hosszú lesz. A nyertesnek meg kell építenie az M3-asnál az induló csomópontot, majd az új autóút keresztezi a Budapest - Hatvan - Miskolc vasútvonalat, illetve a Laskó-patakot, továbbá épül a szakaszon egy vadátjáró is. A munkával 27 hónap alatt kell végezni.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre