Eddig csak kiadásuk volt a trafikosoknak, de mostanában a bevételi oldalon is egyre nagyobb összeget könyvelhetnek el - írta pénteki számában a Világgazdaság, amely szerint a jó üzlethelyiséget választó koncessziótulajdonosok napi félmillió forintos forgalomnak örülhetnek.
A lap szerint a trafikok még a kifutó készleteket árulják, a nagykereskedők még nem építették be az áraikba a 10 százalékos árrést, de a drágulás heteken belül bekövetkezhet. Ez 120-140 forintos árnövekedést eredményezhet.
A Világgazdaságnak Király Antal, a Trafikos Franchise Kft. vezetője azt mondta, a forgalom rövid időn belül a napi egymillió forint fölé is mehet, amikor az emberek már az italokat is a trafikokban fogják megvenni. Az olcsó sör elszipkázza majd a vevőket a kisboltoktól - tette hozzá.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak