Az elhúzódó járvány egyre súlyosabban érezteti hatását a hazai kis- és középvállalkozások (kk-k) körében. A K&H kkv bizalmi index kutatás 2020. negyedik negyedéves eredményei alapján a járvány harmadik hulláma nehéz helyzetben érte a cégeket, ugyanis már a második hullám is komoly nyomot hagyott a szektor működésén. November végével bezárólag a kkv-k 90 százaléka érezte a járvány negatív gazdasági hatásait, ezen belül a válaszadók harmadát súlyos veszteségek érték.
Az egyes iparágakat eltérő módon érintette a válság. Leginkább a szolgáltató szektorban dolgozók kerültek nehéz helyzetbe, ott 36 százalékuk számolt be komoly veszteségről, a mezőgazdaságban viszont "csak" minden ötödik cég tapasztalt hasonlót. A második hullám alatt bevezetett megszorító intézkedések számottevő szigorítására remélhetőleg már nem lesz szükség a harmadik hullám alatt, ugyanakkor a kkv-k helyzete várhatóan csak a gazdasági nyitással fog számottevően javulni - állapította meg Kökény Roland, a K&H kkv marketing és támogatás vezetője.
A belföldi kereslet csökkenése fáj leginkább
A járvány első és második hullámában is, változatlan értékben (47 százalék), a belföldi kereslet csökkenése okozta a legnagyobb kihívást, ami láthatóan a harmadik hullám alatt is velünk marad. A további akadályozó tényezők között eltérés van: a megváltozott munkarend és cégen belüli munkafolyamatok, feltehetően a körülményekhez való alkalmazkodás miatt, a második hullámnál már kisebb mértékben nehezítették a cégek életét (31 százalék).
A szükséges munkaerő hiánya ugyanakkor már a cégek 18 százalékát hátráltatta az első hullám 11 százalékához képest. Ennek hátterében többek között az állhat, hogy a járvány alatt felszabaduló munkaerő szaktudása és tapasztalata nem feltétlenül felel meg annak, amit az adott munkaadó keres.
A forintgyenülés sem jön jól
A hazai kisvállalkozások működésére a válság kezdete óta folyamatosan gyengülő forint is kedvezőtlenül hat, erről a válaszadók több mint fele (54 százalék) számolt be. Legtöbben (59 százalék) az import drágulása miatti árrés csökkenést jelölték meg fő okként, a cégek negyede (24 százalék) pedig az értékesítési lehetőségek romlását említette, amelyet a szükséges áremelések okoztak.
A járvány gazdasági hatásainak mérsékléséhez a kkv-k több mint fele (53 százalék) megszorító intézkedéseket alkalmazott. Legnagyobb arányban a dolgozók munkaidejének csökkentése és a cég havi kiadásainak mérséklése volt jellemző (32, illetve 29 százalék). Leépítéssel és a bérek csökkentésével eddig a cégek 14-14 százaléka élt - derül ki a felmérésből.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak