Úgy tűnik, hogy az e-áfa bevallásokra történő felkészülés nem csak az adózóknak, hanem az adóhatóságnak is a tervezettnél hosszabb időt igényel. Ehhez ugyanis nem csak az szükséges, hogy az adózók adatszolgáltatása megfelelő legyen, hanem az adatok feldolgozásának is hibátlannak kell lennie – mondta Antretter Erzsébet, a Niveus adótanácsadási üzletágának igazgatója.
A halasztásban valószínűleg az is közrejátszott, hogy a tervek szerint legkésőbb a nyár végéig egy régóta várt funkció lép működésbe a NAV online számla-adatszolgáltatás rendszerében, amely lehetővé teszi majd, hogy az online pénztárgépek adatai is bekerüljenek a számlaadatok közé, és így a bevallás tervezetekbe – véli a szakértő. Ennek, illetve a szintén nyár végétől tervezett teszteknek köszönhetően, bár később, de vélhetően jobb minőségben számíthatnak az adózók segítségre.
Kapcsolódó
Marad még hiányosság
A tervezetek azonban még egy ideig így sem lesznek teljeskörűek. A termékimporthoz, az EU-s termékbeszerzésekhez, illetve a fordított adózású ügyletekhez kapcsolódó áfa ugyanis várhatóan csak a 2022-ben lesz elérhető az áfabevallás-tervezetekben, az ilyen tranzakciók adataival a bevallások így még kiegészítésre fognak szorulni.
A tervek szerint a bevallástervezetek a bevallási időszakot követő hónap 12. napjától lesznek elérhetőek. A csúszás miatt tehát az áfaalanyoknak 2021. augusztus helyett november 12. és 20. között lesz először lehetősége arra, hogy nem a szokásos módon, hanem a tervezet módosításával, kiegészítésével, elfogadásával és benyújtásával teljesítsék a bevallási kötelezettségüket.
A tervezeteket el kell fogadni a cégeknek, de nem árt résen lenni!
A jelenlegi információk alapján a tervezeteket ténylegesen jóvá kell majd hagyni, azok nem válnak 20-án automatikusan elfogadottá. A tervezet elfogadásával az adóalany a befogadott számlákra vonatkozó összesítőjelentés-tételi kötelezettségét is teljesíti majd, egyúttal az adólevonási jog érvényesítéséről is nyilatkozik, vagyis a nem megfelelő tervezet elfogadása jogosulatlan áfa visszaigényléshez is vezethet – figyelmeztet Antretter Erzsébet.
A tervezetek rendelkezésre állása után is lehetőség lesz a bevallásokat a „hagyományos” módon benyújtani. Az áfabevallás tervezetek jellemzően inkább a kisebb cégeknek fognak érdemi adminisztrációs könnyítést jelenteni, a nagy forgalmú, összetett tevékenységű nagyvállalatoknak valószínűleg továbbra is egyszerűbb lesz az eddigi formában teljesíteni az áfabevallási kötelezettségeiket.
Nem árt figyelni az online számlarendszer feltöltésekor is
A Niveus Consulting Group emlékeztet arra, hogy akik szeretnének élni az e-áfa bevallás lehetőségével, azoknak érdemes már most gondoskodni arról, hogy az online számla rendszerbe szolgáltatott adatok a lehető legpontosabban legyenek, hiszen azok alapján készül a tervezet. Másrészt érdemes előre átgondolni, hogy melyek azok az információk, amelyek nem automatikusan vagy nem helyesen kerülhetnek be a tervezetbe (például elkésett számlák, el nem fogadott teljesítések, arányosítással levonható áfa) és előre kialakítani egy olyan belső eljárásrendet, amely biztosítja ezen információk megfelelő hozzáadását az áfabevallás tervezetéhez.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Saját aranyukra fáj a németek foga
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti