Magyarország az Európai Unióban az elsők között nyújt áfabevallás-kiajánlási szolgáltatást a vállalkozásoknak, amely az adóadminisztráció csökkentésének legfontosabb mérföldköve lehet egész Európában - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
"Ez most a finomhangolás időszaka, lépésről-lépésre kell haladnunk ahhoz, hogy a vállalkozásoknak érdemi könnyebbséget és valódi hozzáadott értékű szolgáltatást nyújtsunk" - tette hozzá Izer Norbert az MTI szerint. S sikeres debütálás nélkülözhetetlen szereplői lesznek a könyvelők, az adótanácsadók, a fejlesztők és a vállalkozók. Segítségük, közreműködésük, rendszeres visszajelzésük révén 2022-ben érdemi bürokratikus tehercsökkentéssel számolhat már minden áfabevallás-benyújtására kötelezett vállalkozás.
Az államtitkár közölte, hogy a tervezetek kiajánlása évente mintegy félmillió vállalkozásnak hoz könnyebbséget, versenyképességi szempontból is nagy előnyt jelent más országokkal szemben, és segítheti a gazdaság újraindítását is, hiszen az adóadminisztráció csökkentésével, valamint a digitális átállás egyre erőteljesebbé válásával nemcsak időt, hanem pénzt is takaríthatnak meg a vállalkozások. Lényegesen nagyobb adathalmazt kell feldolgozni most, mint az e-szja-nál, az áfabevallási-tervezeteket ugyanis évi több mint négymilliárdnyi számla- és nyugtaadatból ajánlja ki az adóhivatal. Számos rendszer (mint például az online számla-, a pénztárgéprendszer) adatait kell úgy összeállítani, hogy a vállalkozó azt saját üzleti vagy számviteli döntésének megfelelően tudja jóváhagyni vagy módosítani. Ehhez pontos adatokra van szükség, ami az alfája és az ómegája is egyben a professzionális áfa-bevallási tervezetnek.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben