A Mercedes gyár építéséhez 440 hektár területet kellett biztosítani, mely Kecskemét közigazgatási határáig ért volna, de építési engedélyt nem lehetett volna kiadni a két települést elválasztó 200 méteres védősávban - mondta Zombor Gábor.
Városföld önkormányzatával tudtunk egy olyan megállapodást kötni, amely alapján módosítottuk a közigazgatási határokat, így Városföld a védőövezethez szükséges földterületet térítésmentesen átadta Kecskemétnek - tette hozzá a polgármester.
Zombor Gábor hangsúlyozta: megállapodtak, hogy a fejlesztési elképzelések között prioritásként kezelik a Városföld Kecskemét közötti kerékpárutat, mely egy sikeres pályázat eredményeként megvalósul.
A védőövezetben továbbra is mezőgazdasági termelés folyik, de építési engedély nem adható ki.
Csütörtökön Vér Iván, a KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt. vezérigazgatója és Zombor Gábor polgármester aláírta a "Kecskemét város térségi kerékpárút-hálózat fejlesztése" című projekt támogatási szerződését. A fejlesztés mintegy 480 millió forintos uniós és hazai támogatásból valósul meg, melyből 9300 méter kerékpárút épül Kecskemét és Városföld között.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére