Aki még nem oltatta be magát, minél előbb kérje az oltást! - áll Freund Tamásnak, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökének a koronavírus-járvány negyedik hullámával és a harmadik oltás szükségességével kapcsolatos állásfoglalásában, amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez.
"A Magyar Tudományos Akadémia elnökeként szakértők szakmai véleménye alapján javaslatokkal kívánom segíteni Magyarország kormányának, szakembereinek és állampolgárainak a felkészülését a negyedik hullámra és megküzdését a Covid-19-járvánnyal" - írta Freund Tamás, az MTA elnöke a nyilatkozában, mivel Magyarországon is emelkedik a koronavírus delta variánsával fertőzöttek száma.
Freund Tamás nyilatkozatát azzal kezdte, hogy a védőoltások a járvány elleni védekezés legfontosabb eszközei, "jelen tudásunk szerint" hatásosak és biztonságosak, komoly mellékhatások előfordulásának gyakorisága igen alacsony, különösen a Covid-19 életet veszélyeztető és egészségkárosító hatásaival összevetve.
A világ számos országából érkező beszámolók szerint a negyedik hullám során kórházba vagy lélegeztetőgépre került betegek csaknem 90 százaléka az oltatlanok közül kerül ki. A védőoltás nem csak a halálozások megelőzése miatt fontos, hiszen az új koronavírus hosszan tartóan és súlyosan károsítja az érrendszert, a véralvadást és az idegrendszert is.
Harmadik oltás jelenleg azoknak javasolt, akiknek a szervezetében nem mutatható ki ellenanyag. Ennek vizsgálata kiemelten fontos a 60 év felettiek, az immunhiányos vagy csökkent immunitást okozó kórképekben szenvedő betegek és a fertőzésnek fokozottan kitett - például egészségügyben dolgozó, közszolgálatot ellátó - állampolgárok esetében
- tette hozzá az akadémia vezetője.
Szerinte fontos, hogy a fiatalok, 12-18 évesen is megkapják a védőoltást, különösen azok, akik krónikus betegségben szenvednek, fogyatékkal élnek, illetve akiknek családtagjai immunhiányos vagy egyéb krónikus betegségben szenvednek. A Pfizer és a Moderna vakcinája már megkapta az erre vonatkozó engedélyt.
"Mivel ismertté vált, hogy a fiatalabbak körében is előfordulnak súlyos, esetenként hosszú távú károsodást okozó Covid-19-kórképek, ennek a kérdésnek fokozott figyelmet kell szentelni. Egyetértünk az iskolákban elindított oltási kampánnyal, és azt támogatjuk" - áll a dokumentumban.
Az akadémia elnöke azt javasolja a kormánynak: "mindent tegyen meg annak érdekében, hogy minél több magyar állampolgár megkapja az engedélyezett vakcinák megfelelő adagjait, és így sikerüljön a járvány következő hullámát megelőzni". Ennek érdekében szerinte érdemes megfontolni a "kötelező, az oltási hajlandóságot erősen csökkentő regisztráció eltörlését", az oltások széles körű beadási lehetőségének bővítését, az oltások ajánlásában és beadásában dolgozó orvosok lehetőség szerinti tehermentesítését, továbbá a veszélyeztetettek, idősek antitestszint-mérésének lehetővé tételét állami támogatással.
Javasolja az elzárt, gyakran szegénységgel küzdő településeken az oltásban való részvétel támogatási lehetőségeinek feltárását és bevezetését, valamint annak vizsgálatát, hogy mi az oka a vakcina visszautasításának, illetve, milyen területi, szociális és gazdasági egyenlőtlenségek vannak az átoltottságban, és ez alapján megtervezett intézkedések végrehajtását. Az akadémia elnöke szerint érdemes továbbá a kormánynak megfontolnia a védettségi igazolvány és a maszkviselés előírását a nagyobb tömeget vagy fokozottan érzékeny populációt fogadó, elsősorban zárt terű események látogatásához, amint a járványhelyzet alakulása indokolttá teszi.
Ez már több európai országban újra gyakorlat, ideértve az éttermek látogatását is
- figyelmeztetett az akadémia elnöke.
Az úgynevezett hosszú Covid-betegség egyre szélesebb körben terheli az egészségügyi rendszert, és komoly gondokat okozhat a felismerése és megfelelő kezelése. A pszichés problémáktól a súlyos idegrendszeri tünetekig változatos formákban jelentkezik, ezért gyógyításához nélkülözhetetlen a tudományos és klinikai elemzés. A kórkép megjelenését jelentősen befolyásolhatja az adott ország népességének gazdasági és szociális helyzete, így ezek a kutatások Magyarországon is különösen fontosak - írta Freund Tamás az Akadémia irányításával folyó hosszú távú kutatások jelentőségével kapcsolatban.
Az akadémia a miniszterelnöktől felkérést kapott "egy poszt-Covid-stratégia, továbbá egy hosszú távú általános pandémiás terv kidolgozására, amire a kormány az MTA bázisköltségvetésében 2022-től jelentős forrást biztosít" - közölte az elnök, aki az álhírek veszélyei is felhívta a figyelmet. Közölte, hogy az akadémia határozottan állást foglal a főleg a közösségi médiában terjedő, hamis, tudománytalan információk ellen, amelyek elbizonytalanítják az oltásra jelentkezőket.
Bár a védőoltások nem jelentenek százszázalékos védelmet, és előfordulhatnak mellékhatások is, így ezek folyamatos és nyilvános követése kiemelt jelentőségű feladat, ám ez csak szigorú, transzparens tudományos módszertannal végezve szolgálja a lakosság és a népegészségügy érdekeit. Ma már több százmillió beadott védőoltás követése bizonyítja, hogy a vakcinák hatékonyan védenek a megbetegedéssel szemben, és az eddig ismert, esetenként agresszíven fertőző variánsok - például a delta - esetében is jelentősen mérsékelik a megbetegedés súlyosságát - írta Feund.
Korábban a Magyar Orvosi Kamara is javaslatokat tett a kormánynak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Itt van a szomszédban az ebola, rendkívüli biztonsági intézkedések léptek életbe

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal

Váratlan lépésre szánta el magát a Revolut, ebbe is beszállnak

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Jön a fordulat: saját célra 2-3 szobás lakásokat keresünk
