A CMCS még 2015 áprilisában vásárolt ötven százalékos tulajdonrészt Animusban, majd tavaly év végén akvirálta a fennmaradó ötven százalékot is. A napokban lezáruló tranzakcióval olyan sikerkönyvek kiadói jogai kerülnek a CMCS-hez, mint a Harry Potter-sorozat kötetei, Jo Nesbo művei, a Millennium-sorozat, Hahner Péter könyvei, valamint további ismert skandináv szerzők és sorozatok.
A CMCS 2003 óta foglalkozik könyvkiadással, portfóliójába többek között ismeretterjesztő kötetek, mese- és szakácskönyvek, illetve a Central printkiadványainak saját kötetei tartoznak. Az összeolvadással együttesen közel 500 mesekönyv, ismeretterjesztő mű, szórakoztató irodalom kiadása kerül egy kézbe.
Az Animus a jövőben is önálló márkaként, változatlan profillal folytatja működését, termékei ezután is saját kiadói márkanév alatt jelennek meg. A kiadó ügyvezetője 2017 januárjától Szemere Gabriella, aki emellett változatlanul a Central könyvkiadási részlegét is igazgatja.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben