A nyílt tenderfelhívást az ajánlatkérő Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben. A felhívás a Modern Városok Program keretében a győri vízi élménypark kialakításának kivitelezését adja meg a címben, de a részletekből kiderül, hogy a meglévő létesítményt kell elújítani, illetve kibővíteni. Emellett új árvízvédelmi művet is kell építeni.
A feladat első része a 7685 négyzetméter alapterületű Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdő (8 darab termál- és gyerekmedencével, személyfelvonóval, 1278 négyzetméter vízfelülettel) felújítása. Ezt követi a bővítés, továbbá a vízi élménypark kialakítása. Az utóbbit nem részletezi a felhívás, viszont épül egy 21x25 méteres úszómedence és egy 13,5x8 méteres tanmedence és egy szaunaudvar is. A kivitelezési idő 40 hónap, de közben a meglévő fürdő egy részének működnie kell.
Kapcsolódó
Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben uszoda és vagy strand kivitelezéséből, illetve felújításából legalább nettó 3,5 milliárd forint árbevétele származott.
Az ajánlattételi határidő november 8, Az értékelésnél az ár 70, míg a minőség 25 súlyszámmal szerepel.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van