A kért berendezés számítógépes támogatású manuális levélfeldolgozó rendszer. Ezt a Magyar Posta Zrt. Országos Logisztikai Központjában a Budaörs, Gervay Mihály utca 9-11. szám alatt kell üzembe helyezni.
A napi 400-500 ezer feldolgozott levelet összességében 4 millió magyarországi címre kell eljuttatni. Minden kézbesítői járás 8 modulból áll.
A felhívással indult tárgyalásos eljárás eredményét az ajánlatkérő Magyar Posta Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben. A nyertes céggel október 27-én kötött szerződést az ajánlatkérő.
Nemrég derül ki, hogy a Magyar Posta ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését az energiafelhasználás csökkentése érdekében. Az irányítási és a szolgáltatási területeken történő átalakítások eredményeként pedig 300 munkavállalót érintő csoportos létszámleépítési szándékot jelentett be.
Emellett változik a Postai szolgáltatásokról szóló törvény, ha a parlamenten átmegy a Semjén Zsolt által benyújtott törvényjavaslat. A postások fegyverviselését most már maga a munkáltató szabályozza, és az elsőbbségi levelek is csúszással érkezhetnek meg, úgyis csak kevés ilyet küldenek, és az unió sem ír elő határidőket.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben