A Magyar Posta csomagforgalma évek óta jelentősen nagyobb az utolsó két hónapban, mint általában az év többi részében – írja a Világgazdaság. Az utolsó negyedév adja az éves forgalom mintegy harmadát.
Tavaly december 15-én volt a legtöbb egy napra eső csomag, az idén viszont még a karácsony előtti utolsó hétkezdés is erős lehet a mostani előrejelzések szerint, mivel 24-e péntekre esik.
Kapcsolódó
Az idei szezonra rányomja a bélyegét a világgazdaság újraindulása okozta erőforrás- és kapacitáshiány, ami nem kerüli el a logisztikát sem. A szabadságok korábbi kiadása után most mindenki, aki hadra fogható, feldolgoz vagy kézbesít. A saját állományon túl ilyenkor kölcsönzött munkaerőt és alvállalkozókat is alkalmazunk
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben