A tőzsdei megjelenés pontos nagyságát és időzítését a bank tulajdonosai döntik majd el - fogalmazott az MKB Bank Zrt. első embere a hírügynökségnek.
A bank 2017-ben másodszor zárt nyereséges évet, miután a Bayerische Landesbank érdekeltségeként hat egymást követő évben szenvedett el komoly veszteséget és halmozott fel óriási nemteljesítő hitelállományt. A magyar állam a pénzintézetet 2014-ben vásárolta meg a német banktól.
Kapcsolódó
A korábbi bejelentés szerint az MKB Csoport tavaly 2016-hoz képest csaknem háromszorosára, 20,7 milliárd forintra növelte konszolidált adózás előtti eredményét. Az akkori bejelentés szerint a cél az, hogy az MKB a három legnagyobb univerzális bank közé tartozzon Magyarországon. A 2021-ig szóló stratégia része, hogy - az Európai Bizottság felé tett vállalásokkal összhangban - a lehető legrövidebb időn belül megtörténjen az MKB Bank részvényeinek sikeres tőzsdei bevezetése.
A mérlegfőösszeg alapján ötödik legnagyobb magyarországi pénzintézetet az MNB - éppen Balog vezetésével, akkor még jegybanki alelnökként - kezdte el szanálni. Majd a bankot megszabadították több mint egymilliárd euró értékű rossz hiteltől és egy ellentmondásos privatizációs eljárás után kormányközeli kezekbe került és nevezték ki a vezérigazgatói posztra Balogot - fogalmazott mai írásában a Bloomberg.
Az EU a bankmentést szigorú költségcsökkentési és kockázatkezelési feltételekhez, valamint az osztalékfizetés és külföldi devizában való hitelezés tilalmához, valamint egyes érdekeltségek értékesítéséhez kötötte. Balog szerint az egyes esetekben 2020-ig érvényben lévő erős korlátozások sokban nagyban hozzájárultak a bank talpra állításához.
Más magyar bankok felvásárlásnak a lehetőségével foglalkoznak ugyan, ám az érvényben lévő korlátozások alapján erre 2018 végéig még nincs lehetőségük. Balog szerint az egyik lehetséges akvizíciós célpont a jelenleg állami kézben lévő, a GE Capitaltól 2015-ben megvásárolt Budapest Bank, amennyiben a bank eladósorba kerül. Az MKB kész partneri kapcsolatokat kiépíteni magán tőkealapokkal, nyugdíjalapokkal, biztosítókkal és fintech cégekkel egyaránt.
A bankvezér szerint az MKB tulajdonosi struktúrája nem okozza azt, hogy a bank visszatérne a korábbi évek kockázatos hitelezési gyakorlatához.
A bank legnagyobb tulajdonosa Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó, Magyarország második leggazdagabb embere. Még 2017 májusában ugyanis a Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt. átvette a Metis Magántőkealap kezelését a Minerva Tőkealap-kezelő Zrt.-től, így új kézbe került az állami tízmilliárdokból kitisztított MKB Bank csaknem fele (45 százaléka). A tulajdonosok között van a Matolcsy-unokatestvér Szemerey Tamás és maga Balog Ádám is.
| Tulajdonos neve | Tulajdoni és szavazati hányad (%) |
| Metis Magántőkealap | 45,0 |
| Blue Robin Investments S.C.A. | 32,9 |
| MKB Bank Munkvállalói Részvénytulajdonosi Program Szervezet | 15,0 |
| RKOFIN Befektetési és Vagyonkezelő Kft. | 4,0 |
| Pantherinae Pénzügyi Zrt. | 3,1 |
| Forrás: mkb.hu | |
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram