A felhőalapú informatikai szolgáltatások (cloud computing) terén erősít a Telenor Magyarország - jelentette be Klausz Ferenc, a Telenor Magyarország vezérigazgató-helyettese egy sajtótájékoztatón. Latin-Amerikához és Ázsiához képest képest a Európában még kevésbé elterjedtek a felhő szolgáltatások, de egyre növekvő a népszerűségük. Klausz Ferenc elmondta, hogy világszinten 2010-ben mintegy húsz milliárd dollárt bevételt hoztak a felhőszolgáltatások, s az előrejelzések szerint 2015-re eléri a 70 milliárd dollárost, eközben a hagyományos informatikai piac csak évente 6,7 százalékkal nő.
Magyarországon a hosting és felhőszolgáltatások piaci 2010-ben 11 milliárd forint körüli lehetett, s ebből a (cloud computing) 15 százalékot képviselt - közölte Sipos Judit, a Telenor vállalti értékesítési és marketing igazgatója. A tavalyi évre a hosting terén 10, míg a felhőszolgáltatásoknál 30 százalékos növekedést vártak, egyelőre azonban még nem derült ki, hogy ez teljesült-e. A Telenornál 2011-ben az üzleti ügyfelektől származó bevételek három százaléka származott az értéknövelt szolgáltatásokból, amit két éven belül szeretnének megduplázni. A mobiltelefon társaságnál arra számítanak, hogy 2014-re a felhasználók legalább 10 százalékának már a felhőben lesz a fő adattárolója.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre