Az összesen 1800 négyzetméter alapterületű üzem-, raktár- és irodaépületek oltását szombaton kora reggelre fejezték be a tűzoltók, de az újragyulladást akadályozó utómunkálatok még szombaton délelőtt is tartanak - közölte a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyeletese.
A lángok fellobbanásakor az üzemben három személy tartózkodott, ám ők még időben ki tudtak menekülni az épületből - tette hozzá Noskó Zsolt.
Mint elmondta: a katasztrófavédelem ügyelete este 10 óra után kapta a riasztást arról, hogy lángol a Lívia Csokoládégyártó Kft. salgótarjáni üzeme. Az ötös skálán négyes fokozatúvá minősített tűzesethez a salgótarjáni és a balassagyarmati tűzoltók mellett a szomszédos megyékből is kivonultak egységek, így a hatvani, a gyöngyösi és az ózdi tűzoltók is, csaknem nyolcvanan.
A csokoládégyár ugyan egy lakótelep kellős közepén található, ám az épület elhelyezkedése olyan, hogy a tűz nem fenyegette a környező négyemeletes lakóházakat - fűzte hozzá.
A tűzvizsgálat és a kárfelmérés az utómunkálatok befejezése után kezdődhet meg, azonban az már látszik, hogy a kárérték elérheti a több tízmillió forintot is, ugyanis odaveszett a teljes raktárkészlet. A tanúkat és a gyár tulajdonosát már meghallgatták - mondta a referens.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram