Létezik egy néhány oldallal hosszabb verziója is annak a Miniszterelnökségen készült belső vitaanyagnak, amelyet októberben az Index megszerzett, és amely egyrészt egyes közműcégek felvásárlásáról, másrészt a paksi hulladék elhelyezésére szánt pénzek elrezsicsökkentéséről szól - írja az Index.
A 444 cikkéből kiderül, hogy az általunk még októberben ismertetett belső anyag néhány oldallal hosszabb változatában szó esik arról is, hogy a paksi atomerőművet az Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. alól áttennék az Első Nemzeti Közmű Szolgáltató (ENKSZ) Zrt. alá, vagyis a Seszták Miklós miniszter alá tartozó állami cég helyett a Lázár János vezette Miniszterelnökség lenne a tulajdonosa.
A lépés mellett ezek lennének az érvek a Miniszterelnökség anyaga szerint:
- Paks 2 fejlesztése már most is náluk van, hatékonyabb lenne, ha egy kézben lenne a magyar atomügy,
- az MVM üzleti logika alapján működik, a haszonra hajt, a Miniszterelnökség, illetve az ENKSZ lehet viszont non-profit,
- ebben a modellben lesz csak igazán olcsó a villamosáram, így lesz fenntartható a rezsicsökkentés.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben