A Népszabadság információi szerint most 129 dolgozójától akar megválni az állami média: 9 vezető, 92 ügyintéző, 22 ügyviteli alkalmazott, s hat fizikai foglalkozású dolgozó elküldését tervezik. A lap információi szerint a döntést januárban akarják közölni az érintettekkel.
Ez lesz az ötödik nagy leépítés az MTVA-nál. 2011 nyarán és őszén hozzávetőleg 900 embert bocsátottak el, 2013 elején további 200 munkavállalótól váltak meg, s idén januárban 177 ember kirúgását jelentették be.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán