Az idén áprilisi kiskereskedelmi forgalom több mint 10 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a legfrissebb - csütörtökön megjelent - adatok szerint.
A visszaesés a különböző üzleteket eltérően érintette, a ruha-, cipő és textilboltok forgalma 90 százalékkal csökkent. A G7 gazdasági portál pedig a céges statisztikák alapján megnézte, hogyan alakult a létszám a szóban forgó szegmensben. Még a top 50-be bekerülő cégeknél is több mint 10 százalékkal csökkent az alkalmazottak száma, a kisebb cégek azonban még ennél is nagyobb arányban építettek le.
A portál szerint a huszonöt legnagyobb ruhát és cipőt értékesítő cég február és április között több mint 1300 embert rúgott ki, ez pedig azt jelenti, hogy minden hatodik korábban náluk dolgozó elveszítette az állását. A legdurvább leépítés a Hádánál volt, amely még márciusban jelentette be, hogy akkori 560 alkalmazottjából 400-at elküld, de megvált dolgozói nagyjából felétől a Spriengfield és a Reno Cipő Kft. is.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben