A közleményben azt írták, hogy a testület egy állampolgári bejelentés alapján lefolytatott eljárásban a TV2 szolgáltatójára 4,87 millió forint bírságot rótt ki, mert júliusban a Bridget Jones babát vár című filmet eggyel alacsonyabb - 12-es - korhatár-kategóriába sorolta, és azt, valamint előzeteseit nem az előírt időben mutatta be.
A médiatanács egy bírósági felülvizsgálat utáni új eljárásában az RTL Klub szolgáltatóját 1,42 millió forintra bírságolta, mert 2015 szeptemberében az Éjjel-nappal Budapest egyik részét és annak előzeteseit rossz korhatár-besorolással látta el. A tanács a bírósági ítéletnek megfelelően, a bírság összegének meghatározásakor előzményként figyelembe vehető korábbi jogsértések körét szűkítve állapította meg a bírság mértékét - tudatták.
Hozzátették, hogy a műsorok és előzeteseik a TV2 és az RTL Klub esetében is kizárólag 16-os karikával, este 21 és hajnali 5 órakor kerülhettek volna adásba, mivel a bennük megjelenő, szexualitásra utaló elemek kedvezőtlenül befolyásolhatják az érintett korosztály személyiségfejlődését.
A közlemény szerint a médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben