A Nemzeti Sportközpontok (NSK) és a Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft. eredményt hirdetett az új diósgyőri stadion és az MVSC sporttelep kivitelezésére kiírt közbeszerzésén: két ajánlattevő közül a Market Építő Zrt. nyert nettó 9,805 milliárd forintos ajánlattal - derül ki a magyar és uniós közbeszerzési eljárások figyelésével foglalkozó Közbeszerzési Hirdetmény Figyelő (KHF.hu) portál adataiból.
A Markettel szerződtek már tavaly is a diósgyőri fociklub edzőközpontjának megvalósítására, a szerződés értéke mintegy kétmilliárd forint volt. Az edzőközpont 30 százalék önrész mellett 70 százalékban tao-támogatásból épült - írta a Diósgyőr FC Kft.
Kapcsolódó
A közelmúltban lezárult közbeszerzésen nyertes fővállalkozó feladata lesz a meglévő diósgyőri stadion elbontása, egyes elemeinek újrahasznosítása és az UEFA 4-es kategória előírásainak megfelelő (15 ezer férőhelyes) új stadion kivitelezése. Fejlesztik az MVSC sporttelepét is, itt egy NB 1. C kategóriájú stadiont építenek. A régi stadion "napos oldali lelátóját" és világítását is ide telepítik át.
A kivitelezésre csak ketten pályáztak, a Market mellett az állami tendereken szintén sikeresen szereplő West Hungária Bau Kft. és a soproni Fertődi Építő Zrt. alkotta konzorcium.
A kormány idén februárban határozott arról, hogy a diósgyőri stadion építésére és az MVSC sporttelep felújítására is többet költhetnek 2016-2017-ben a korábban tervezett 8 milliárdnál, 10,915 milliárd forintot. A beruházás építtetője az NSK.
A Market építette például az új Fradi-stadiont is. A magasépítéssel foglalkozó vállalatban 2014 novemberében szerzett többségi tulajdonrészt az egyik cégén keresztül Garancsi István nagyvállalkozó, a Videoton fociklub többségi tulajdonosa.
Garancsi vagyonát a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2016-os kiadványa 24 milliárd forintra becsülte, s ezzel a harmincadik legmódosabb magyar volt a listán.
A Market építi fel a 2017-es budapesti vizes világbajnokságra az új uszodakomplexumot is, nettó 38,5 milliárd forintért.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben