Pillanatok alatt elkapkodták a boltokból, de péntektől újra kapható a karácsonyi szezon slágertermékévé vált szaloncukor Erős Pistával. A csak az Univer Coop Zrt. üzleteiben megvásárolható egyedi édességet limitált mennyiségben hozza forgalomba az Erős Pista gyártója, a kecskeméti Univer Product Zrt. Mivel az eredeti mennyiség napok alatt elfogyott a boltokból, a cég újabb tételt készíttetett belőle.
Az új szállítmányok péntekre kerültek a boltokba, ahol előzetesen már csaknem 3000 előjegyzést vettek fel a szaloncukorra. Ez alapján várhatóan most is hamar elfogy majd ez az édesség, így aki akar belőle, annak sietnie kell. A legnagyobb roham várhatóan Budapesten lesz, ahol két üzletben kapható.
A csokoládé és a csípős paprika találkozása pikáns ízvilágot eredményez. Ebből az ötletből kiindulva hozta létre az Univer az egyedi szaloncukrot, melynek tölteléke eredeti Erős Pistát tartalmaz.
A termék ízét enyhén csípősre hangolta, mivel a szaloncukrot gyermekek is fogyasztják. Az Univer elsősorban üzleti partnerei karácsonyi megajándékozására szánta a terméket, de gondolt az Erős Pista rajongóira is, így a limitált kiadású szaloncukrot az Univer kiskereskedelmi üzletláncának kijelölt boltjaiban is elérhetővé tette. A hatalmas érdeklődésre tekintettel került most ezekbe az üzletekbe az újabb szállítmány - közölte a cég.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben