A karácsonyi időszakban mintegy 6 milliárd forintért vásárolnak szaloncukrot a magyarok, a szinte kizárólag Magyarországon készülő édességből a tengerentúlra is visznek a gyártók - nyilatkozta az Inforádiónak Sánta Sándor a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke.
A szakértő azt is elmondta, hogy átlagosan egy kilót vesznek a magyarok a fák díszítésére, és a 2000 forintos ár a felsőhatár. Ebből kiszámítható, hogy valamivel több mint 3000 tonna fa került idén a fákra.
A fogyasztók elmozdultak a drágább, minőségibb termékek felé. A piac 10 százalék fölötti mértékben bővült - közölte Sánta, aki azt is elmondta, hogy 98 százalékban itthon fogy a termék, de kivitel van a környező országok magyarok által lakott területeire, valamint Kanadába és az Egyesült Államokba. A termékpaletta pedig egyre szélesebb: a korábbi 210-ről mostanra 260 közelébe emelkedett a szaloncukor gyártásával foglalkozó vállalkozások száma.
Az ízesítéssel minden évben kísérleteznek a gyártók, de a legnépszerűbbek mindig a kókuszos, zselés, marcipános édességek.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben