A cég mérleget nem adott le sem a tavalyi, sem a 2018-as évről, így nem tudni, mekkora adósságot hagyott hátra az exkluzív üzlet, amelyről Andy Vajna özvegye korábban azt mondta egy interjúban, hogy - a Mr. Funk fánkozó cégéhez hasonlóan - "folyton loptak belőle".
A portál szerint Sok minden nem maradt a Dorottya Diamond Palace-ból, a felszámoló Lubin Invest Zrt. most eladásra hirdette "vagyona egészét vagy telephelye eszközeinek összességét" és a szöveg alapján mindössze 5,717 millió forintra becsülik a meghirdetett vagyont. Ebből
- 137 darab ékszer, értéktárgy, a kiírás szerint átlagos állapotú, becsértéke 2 millió forint,
- az üzlet berendezését pedig 3,717 millió forintért kínálják eladásra.
A felszámoló a becsérték 70 százalékát jelölte meg minimálárnak, vagyis 4 millió forintért el lehet vinni a csomagot, de ha ennyiért sem akadna vevő, akkor lefelé is mehet a licit, legalábbis a hirdetményben az áll, hogy a minimálár csökkentését az érdekeltek írásban nem ellenezték.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben