A felmérés szerint a középvállalatok több mint fele 6-10 százalékos bevételnövekedéssel számol az idén, tavaly csak a megkérdezettetek harmada számolt ezzel. Érdekesség, hogy a döntéshozók becsülte eredmények meghaladják az IMF 2018-as előrejelzését is, amely 3,9 százalékos GDP-bővüléssel számol. Idén egyetlen válaszadó sem számít visszaesésre, leépítést összesen 1 százalékuk tervez.
Meglepő módon a növekedés garanciájának az intelligens automatizálást és a gépi tanulást tekintik a cégek. Az új technológiákkal kapcsolatos attitűd tavaly óta ugyanis gyökeresen megváltozott. Idén 73 százalék válaszolta, hogy már használja, vagy két éven belül használni fogja a mesterséges intelligenciát. Tavaly ugyanerre a kérdésre hasonló arányban még azt mondták, hogy sosem alkalmaznak majd robotizált folyamat-automatizálást (RPA) - írják a közleményben.
A digitalizáció felértékelése viszont nem hozta el az IT-tudatosságot: a döntéshozók nagyon alábecsülik a kiberbűnözés kockázatait. Mindössze 6 százalékuk gondolja úgy, hogy a hekkertámadások veszélyeztethetik a cég növekedését, és csak 7 százalékuk tervezi, hogy költ idén a fenyegetések elleni védelemre. Harmaduk nem a hackerektől fél. Szerintük leginkább a digitalizáció hatására változó társadalom és az iparágak összemosódása szabhat gátat a növekedésnek.
"Azok a szervezetek lesznek sikeresek a jövőben, amelyek képesek üzleti modelljeiket és szolgáltatásaikat folyamatosan fejleszteni, az ügyfelek változó igényeihez alakítani. A dinamikus növekedés kulcsa az agilitás, és, hogy a cégvezető hajlandó legyen a technológiai fejlődés érdekében akár feltörekvő cégek akvizíciójára is" - kommentálta Demeter Ákos, az EY Üzleti Tanácsadással foglalkozó részlegének partnere az eredményeket.
A fenntartható növekedésbe vetett bizalmat tükrözi, hogy a kutatás szerint a válaszadók 39 százaléka tervezi új alkalmazottak felvételét a következő 12 hónapban. Ez az arány 2017-ben még csak 13 százalék volt.
A fotó forrása: AFP Photo/Kisbenendek Attila.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak