A szemétszállításért nem fizetők kiszűrését, a szolgáltatás hatékonyságának és színvonalának emelését, az optimális szemétbegyűjtő útvonalak kialakítását és hulladékmennyiségének csökkentését célozza többek között az a kísérleti program, amelyet július elején indított a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) három – II., X. és a XV. – kerületben, összesen 12 ezer fogyasztó bevonásával - írja a Népszava.
A cég arra kérte az ingatlantulajdonosokat, hogy a nekik megküldött QR-kóddal ellátott matricát ragasszák fel a kukáikra. Az egyedi azonosítók révén nyomon követhető a szemét útja, a szolgáltató naprakész információt kap arról, hogy melyik kuka után fizetnek és melyiket ürítik feketén a kukások. Ilyenkor illegálisan, a hulladékszállítót megkerülve, illetve a kukásoknak zsebbe fizetve szabadulnak meg a szeméttől a lakás, üzlet-, étterem-tulajdonosok.
Ehhez a gyűjtőedények mellett a kukásautókat is fel kell szerelni a megfelelő jelolvasóval. A szolgáltató nem csak arról kap képet, hogy mennyi hulladék termelődik a városban, de arról is, hogy az ügyfelek az általuk megtermelt hulladék valós mennyisége után fizetik-e a díjat. A projekt indításakor adott becslések szerint több milliárd forint pluszbevételt is hozhatna az FKF konyhájára, ami az állami kukaholdinggal terhelt időkben igencsak jól jönne.
Az „okoskuka-rendszer Nyugat-Európa számos városában működik már. Az Európai Unió jelentős támogatást nyújt a tagországokban működő cégeknek a bevezetéshez. 2013-ban az FKF is sikerrel pályázott. A hivatalos néven rádiófrekvenciás edényzetazonosító rendszer kiépítésére az FKF akkori tájékoztatása szerint több mint 2 milliárdot szántak. Az új rendszer bevezetési határideje azonban egyre inkább kitolódott, így ma már csak a teszt lezárása várható az év végére.
FKF helyesbít: nem kaptak állami támogatást és pályázni sem pályáztak uniós programokra
Lapszemlénk megjelenését követően a hírrel kapcsolatban az FKF a következőket közölte lapunkkal. "Az FKF Nonprofit Zrt. sem RFID, sem bármilyen más technológián alapuló tartályazonosító rendszer bevezetésére, sem ezzel kapcsolatos, vagy ehhez hasonló célra soha semmilyen támogatási összeget nem kapott, részére ilyen célra egyetlen forint állami, önkormányzati, vagy uniós támogatási összeget nem folyósítottak." A cég továbbá azt is kijelentette, hogy a társaság "sem ilyen, sem egyéb célra sem KEOP, sem KEHOP pályázatra nem pályázott és nem is pályázhatott."
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra