Az eljárás során ugyanis kiderült: időközben a felek fúzióval kapcsolatos akarategyezsége megszűnt, így az eljárás okafogyottá vált - közölte a GVH.
A Magyar RTL Televízió Zrt. (M-RTL) 2016 szeptemberében kötött szerződést a Central Digitális Média Kft. 30 százalékának megszerzésére, azonban a fúziót a GVH - a Médiatanács kötelező erejű szakhatósági állásfoglalása alapján - nem engedélyezte.
Kapcsolódó
Az M-RTL a hatóság döntését követően bírósághoz fordult, mely új eljárásra kötelezte a versenyhatóságot.
A megismételt versenyhivatali eljárásban a felek nyilatkozatai alapján kiderült: az eladó fél, vagyis a Central Csoport már nem kívánja az ügylet végrehajtását. Mivel a felek akarategyezségének hiánya okafogyottá tette az eljárás folytatását, a versenyhatóság megszüntette a vizsgálatot.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők