A versenyhivatal eljárást folytatott a Tesco-Global Áruházak Zrt.-vel szemben, mert a vállalkozás nem tette egyértelművé, hogy honlapja valójában nem webáruház, hanem online bevásárlás szolgáltatást nyújt.
A kettő között lényeges különbség van, az üzletlánc ugyanis nem tudott garanciát vállalni az általa kínált termékek kiszállítására, amire azonban elmulasztotta megfelelően felhívni a figyelmet, miközben a rendelések igen jelentős arányában fordult elő legalább egy helyettesített vagy hiányzó termék, mellyel a fogyasztó csak átvételkor szembesült - emlékeztet a GVH közleményében.
Kapcsolódó
A versenyprobléma feloldására a GVH az eljárás során elfogadta a Tesco önkéntes, 407 millió forint értékű kötelezettségvállalását, a cég ugyanis olyan Magyarországon egyedi szolgáltatás-bővülést jelentő vállalásokat tett, amelyek különösen hasznosak a jelenlegi járványügyi helyzetben, elsősorban a vidéki fogyasztók számára.
Kötelezettségvállalása alapján a boltlánc - 3000 terméket tartalmazó kínálattal, melynek jelentős része tartós élelmiszer - a jövőben valódi (futárszolgálatos) webáruházat fog üzemeltetni, előbb az eddigi szolgáltatásával le nem fedett területen (vagyis elsősorban vidéken), majd a teljes országra kiterjedően. A webáruház létrejöttéig a Tesco vállalja, hogy előzetesen és hangsúlyosan tájékoztatja a fogyasztót arról, ha helyettesítő terméket szállít ki. Az áruházlánc emellett további vállalásokat tett a versenyhatóság előtt, főként a fogyasztók felé irányuló kommunikációjával kapcsolatban.
A Tesco webáruházával - a GVH-nak tett kötelezettségvállalásnak köszönhetően - olyan országosan elérhető élelmiszer-házhozszállítást fog nyújtani, amely különösen hatékony megoldást jelenthet a lakosság számára esetleges járványügyi korlátozások esetén, vagy például a karácsonyi időszakban - olvasható a GVH közleményében.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben