A Fatbond fogyókúrás kapszula forgalmazójára és egy reklámügynökségre 32 millió forint bírságot rótt ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amiért téves besorolás szerint, valamint megtévesztő állításokkal népszerűsítették a fogyasztószert.
A cégek a hatóság szerint az orvostechnikai eszközökre irányadó ágazati szabályozás betartását célozták meg – miközben a termék egyúttal gyógyászati segédeszköznek is minősült, amelynek a fogyasztók biztonságát szolgáló reklámozási előírásai - például az alkalmazásához szükséges tájékoztatás, figyelmeztető szöveg, a használati útmutató megismerésére felhívás - nem teljesültek.
Visszaeső jogsértő
A hirdetések ezen felül megalapozatlan, megtévesztő állításokkal mint például „három világszabadalommal védett receptúra” próbálták elnyerni a vásárlók bizalmát.
A cég egészségügyi szakember, ismert színész, fitnesz bajnok, illetve több mint 30 influenszer közreműködésével terjesztette a jogsértő hirdetéseket, miközben a jogszabályok gyógyászati segédeszköz esetében ezt tiltják. A versenyhatóság a termék népszerűsítését bevételi részesedésért végző reklámügynökség közvetlen felelősségét is megállapította.
A GVH tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 29 millió forintos bírságot szabott ki a termék hazai forgalmazójára, az SCB Trade Kft.-re, amely visszaeső jogsértőnek bizonyult.
A jogszerűtlen népszerűsítésben részt vevő reklámügynökség, a Kék Padlizsán Kft. az eljárás során együttműködött a hatósággal: korrekciós vállalati megfelelési program bevezetését vállalta, elismerte a jogsértést és lemondott a bírósági jogorvoslat lehetőségéről. A hatóság így összességében 70 százalékos mérséklést alkalmazva, 3 millió forintos bírságot szabott ki a cégre.
Frissítés: megszólalt a forgalmazó
A sajtóban megjelent cikkek azt sugallják, hogy a hatóság a termék összetételét vagy hatását bírálta, miközben valójában egy jogi kérdésben nincs egyetértés a forgalmazó és a GVH között - közölte a cég.
A GVH a kommunikációért felelős Kék Padlizsán Kft., mint reklámügynökség elmarasztalása mellett a forgalmazó SCB Trade Kft.-t elsődlegesen azért marasztalta el, mert véleménye szerint nem rangsorolta a kapszulát az orvostechnikai eszközökön kívül, a gyógyászati segédeszköz kategóriába is.
Valójában ez egy súlycsökkentő és elhízást megelőző orvostechnikai eszköz, amely EU-s CE tanúsítvánnyal és EK-jelöléssel rendelkezik. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) rögzítette, hogy a gyártó eleget tett a gyógyászati segédeszközök forgalmazásának, javításának, kölcsönzésének szakmai követelményeiről szóló rendelet gyógyászati segédeszközök forgalmazására vonatkozó szabályainak, a termék jogszerűen forgalmazható Magyarországon. Ezt a GVH sem vitatja.
A hivatal úgy véli, hogy az orvostechnikai eszköz kategórián felül a terméket gyógyászati segédeszköz kategóriába is be kell sorolni. Valójában az EU-ban kizárólag csak orvostechnikai eszköz minősítés létezik, nincs külön gyógyászati segédeszköz kategória.
A magyar jog szerint ahhoz, hogy egy orvostechnikai eszközt gyógyászati segédeszköz kategóriába is be kelljen sorolni, négy feltételnek kell együttesen megfelelnie:
- átmeneti, vagy végleges egészségkárosodással, fogyatékossággal élők használatában vannak,
- használatuk során nem igénylik egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy folyamatos jelenlétét,
- testüregben, vagy testen viselik, vagy alkalmazzák, a test megtámasztására vagy mozgatására alkalmazzák és
- diagnosztikus, terápiás, rehabilitációs, vagy ápolási célt szolgálnak.
A kapszula ezekből csak a kettes feltételnek felel meg, azaz használata nem igényel egészségügyi személyzetet.
A forgalmazó nem vitatja a GVH által, a termék komplexebb kategóriába való sorolását és Magyarországon a gyógyászati segédeszközöknek is megfelelő módon fogja reklámozni a súlycsökkentő és elhízást megelőző orvostechnikai eszközt.Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)