Félmilliárd forint veszteséggel zárja a másfél éve tartó pandémiás korszakot a Costes vendéglátó csoport, amelynek mindkét étterme megőrizte a Michelin-csillagát, még a zárva tartó Ráday utcai étterem is - mondta Gerendai Károly, a cég tulajdonosa a Világgazdaságnak. Az üzletember szerint még legalább négy-öt budapesti étteremmel bővülhet a Michelin-csillagosok köre pár éven belül.
Az Erzsébet téri óriáskerék forgalma és a látogatók összetétele mindig pontosan tükrözi a turisztikai trendeket. Az ugyancsak Gerendai érdekeltségébe tartozó cég által üzemeltetett attrakció látogatottsága az utóbbi három hétben érzékelhetően megugrott, az óriáskerék forgalma elérte a pandémia előtti időszak fogalmának az 50 százalékát. Ez gyakorlatilag jelentheti, hogy a külföldi turisták fele már visszatért Budapestre.
A Costes Downtown vendégforgalma szintén folyamatosan emelkedik, és mind gyakrabban éri el a korábbi szint 50-60 százalékát. Egyre több a külföldi a városban, az az üzletember tapasztalatai szerint az autós turisták, vagyis a közeli országokból érkezők aránya nagyobb mértékben nőtt, mint a repülővel érkezőké. Leginkább szláv nyelvű társalgást hallani a vendéglőkben. Gerendai lát esélyt arra, hogy két év után újra elkezdjenek pénzt termelni az éttermek. Annak ellenére, hogy nagy a munkaerőhiány, így a nyersanyagok drágulása mellett az utóbbi időben a bérek is megugrottak.
HR-konferencia a Napi.hu szervezésében
Mely ágazatokban lenne még indokolt a kötelező védőoltás bevezetése?
Többek között erről is szó lesz a szeptember 30-ai konferencián.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)