Az első fokú bíróság szeptember 3-án kihirdetett nem jogerős ítéletében részben helyt adott a pénzintézet keresetének, mivel megállapítása szerint bizonyos időszakokban megfeleltek a tisztességesség törvényi kritériumainak a bank euróalapú személyi kölcsöneinek általános szerződési feltételei (ászf).
A másodfokú, jogerős határozat rövid indoklásában a bíró elmondta: a törvényi feltételeknek együttesen kellett maradéktalanul érvényesülniük az ászf feltételek tisztességességének megállapításához. A pénzügyi intézmény ászf-ei nem felelnek meg elsődlegesen az átláthatóság követelményének, egyes elemeinél nem tudni, hogy miért, mikor, milyen mértékben kerülhet sor az egyoldalú szerződésmódosításra, ezért a bíróság teljes egészében elutasította a bank keresetét.
A másodfokú bíróság megállapította: az első fokon eljáró törvényszék eleget tett indoklási kötelezettségének. Lényeges eljárási szabálysértést nem találtak. A bíró közölte azt is, hogy az elsőfokú bíróság elutasította a pénzintézet kérelmét, hogy az Alkotmánybírósághoz (Ab) és az Európai Bírósághoz forduljon, amelyet az ítélőtábla nem bírálhatott felül. A tanács elnöke elmondta: a másodfokú bíróság sem látott lehetőséget a tárgyalás felfüggesztésére, figyelemmel arra, hogy más ügyekben a bíróság az Ab-hoz fordult. A felfüggesztés törvényileg nem lehetséges, amíg le nem zárul jogerősen az Ab előtt folyamatban lévő eljárás - jegyezte meg a bíró.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán