A múlt negyedév végén közel 515 ezer cég szerepelt a nyilvántartásban, ami ezerrel haladja meg az előző negyedévben működő cégek számát - közölte a Bisnode.
A társas vállalkozások számának csökkenése 2013-ban kezdődött, az akkori számokhoz képest még mindig 47 ezerrel kevesebb cég működik.
Növekedett a vállalkozási kedv is, ugyanis öt év után először emelkedett a cégalapítások száma. A tavaly több mint 26 ezer céget jegyeztek be, ami 1320-szal több, mint 2015-ben. A legtöbb új vállalkozás az építőipari, szakmai-tudományos-műszaki, és kiskereskedelmi szektorból került ki, azonban csak az építőipar volt képes növelni az új cégeinek számát az elmúlt évben - derül ki a Bisnode kutatásából, amely szerint a növekedéshez hozzájárult az is, hogy jelentősen visszaesett a cégmegszűnések száma.

A legtöbb, 85 ezer vállalkozás a műszaki szektorban működik, amit a kiskereskedelem és az építőipar követ 56 ezer, illetve 46 ezer társasággal. (Feketelistázzák a cégvezetőket.)
Területi bontásban is jelentős eltérések mutatkoznak. Tavaly mindössze Csongrád, Nógrád és Somogy megyében növekedett a vállalkozások száma. A legnagyobb csökkenés - 3 százalékkal - Komárom-Esztergom megyében volt.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Szorít az idő: csak pár napig válthatja be a nyugdíjas élelmiszer-utalványt, ha így járt
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben