A nagy vagy közepes méretű (sokszor nemzetközi hátterű) vállalatok az infláció megugrása miatt magasabb béremelést hajtanak vége a tavaly ősszel tervezettnél - írja az Azénpénzem.hu a Smartscale HR-tanácsadó cég felmérésére hivatkozva. A 12 vizsgált iparágban a fizikai dolgozók keresete átlagosan közel 10 százalékkal, a szellemieké 8 százalékkal nőhet.
A tervezettnél magasabb ütemű béremelés oka a cégek szerint az infláció megugrása. Több olyan társaságról is van, amelyek anyavállalatukkal most kezdtek egyeztetésbe a keresetek további növeléséről. A felmérésben összesen 182 vállalat vett részt. A szellemi dolgozók pénzén 3,4 százalékkal, a fizikai dolgozókén pedig 3,9 százalékkal emel többet a tervezetthez képest az idén a cégek közel fele.
Kapcsolódó
A topon az IT- és a távközlési szektor áll. Ezen a területen hatalmas a verseny, ami magyarázat az átlagosan 10 százalékos béremelési tervre. A cégek ugyanis nem jótékonyságból, hanem munkatársaik megtartása, illetve új munkatársak csábítása miatt fizetnek többet.
Az autóiparban akad a fizikaiakra 16 százalékos emelés is, de a szellemi dolgozók keresete is majdnem 8 százalékkal lesz magasabb. A kereskedelem és vendéglátásban a szellemi dolgozók bérének átlagos emelése 6,3 százalék, a fizikaiaké viszont 10 százalék felett lesz. A bankoknál és biztosítóknál 6,4 százalékos átlagos emelés várható.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben