Papp László (Fidesz-KDNP) az előterjesztés kapcsán emlékeztetett arra, hogy a repülőtér stratégiai fontosságú a város számára, az állam korábban is támogatta a légikikötő fejlesztését, ezáltal válhatott az 2019-re a térség legforgalmasabb repülőterévé, megelőzve Kassát és Nagyváradot- írja az MTI.
A jövőben azonban olyan léptékű fejlesztéseket terveznek, amelyek nem valósíthatók meg komoly állami szerepvállalás nélkül - hangsúlyozta. Felidézte, hogy 2,4 milliárd forintból új tűzoltólaktanyát építenek, speciális repülőtéri tűzoltók állnak munkába, és megkezdődik az új kifutópálya tervezése.
Hozzátette: cserélni kell a repülőtér navigációs rendszerét, de azt csak az új kifutóval együtt lehet megvalósítani, ami önmagában tízmilliárdos beruházás. Ilyen nagyságrendű fejlesztést az önkormányzat nem tudna finanszírozni - indokolta az állami szerepvállalást Papp László.
Kiemelte ugyanakkor, hogy az állam csak a repülőteret működtető cégben szerez többségi tulajdont, a repülőtéri terület, infrastruktúra továbbra is teljes mértékben önkormányzati tulajdonban marad.
Az előterjesztést az önkormányzati képviselők nagy többséggel fogadták el.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van