A vállalkozási kedv nem véletlen az Opten szerint, 2017 építőipari termelése közel 30 százalékkal haladta meg a 2016-os értéket, és a kereslet felfutásának köszönhetően egy év alatt 5,2 százalékkal emelkedtek a termelői árak.
Továbbra is magas azonban a megszűnő cégek száma: januárban 354, februárban 329 cég szűnt meg a szektorban. Ezen némiképp szépít az Opten szerint, hogy a felszámolások száma alacsony, csak 65 ilyen eljárás indult februárban. A megszűnések jelentős része kényszertörlések eredménye, ami egyrészt jelzi, hogy zajlik a hatósági nagytakarítás, másrészt pedig azt, hogy a hitelezők már kevéssé próbálkoznak partnereik felszámoltatásán keresztül behajtani követeléseiket.
Rendkívül magas a fluktuáció, de ezzel együtt az ágazat tisztulni látszik, a lánctartozások csökkenőben vannak és a követelések meghajtására is jobbak az esélyek, mint a korábbi években - mondta Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója a közleményben. A szektor továbbra sem mentes a problémáktól, februárban 778 építőipari cég ellen indult végrehajtás, tehát a fizetési nehézségek az ágazat jelentős részét érintik. A likviditási problémák mellett azonban a legnagyobb probléma a szakemberhiány.
A szakemberhiány megoldásán túl az ágazatnak majd meg kell küzdenie az elaprózódottsági problémákkal is, ha a korábbiaknál sikeresebben szeretné majd venni a gazdaság hullámzásait - véli a szakértő.
Az Opten adatai szerint közel 50 ezer építőipari cég és 35 ezer egyéni vállalkozás működik, melyek közül mindössze 5100 cég árbevétele haladja meg a 100 millió forintot. Az 1 milliárd forint éves árbevételt pedig 410 cég éri el. A bevallási időszak még csak most kezdődik, de vélhetően a jó tavalyi évnek köszönhetően azért a 2017-es számok ennél szebb árbevételi eloszlást mutatnak majd - közölte az Opten.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt